Az új status quo megszületett 2010 és 2014 között, most már jöhetne a szakmai szempontok szerint végzett munkálkodás

A hétvégén újabb négy évre letudtuk az országgyűlési választásnak nevezett össznépi társasjátékot: igaz, ebben csak a játékra jogosultak kétharmada sem vett részt, és adott jó eséllyel ismét kétharmadot* a Fidesz-KDNP pártszövetségnek. Jön tehát újabb négy év fideszes kormányzás, varázstükrünk szerint egy kiegyensúlyozottabb, kevésbé hektikus és harcos energetikai szakpolitikával. Várhatóan számos olyan fejlesztés beindulhat és intézkedés megszülethet az előttünk álló években, amelyre eddig hiába vártunk.

Igaz, ezzel a megérzésünkkel homlokegyenest ellentétes az, amit a kampány finisében (és a győzelem után is) Orbán Viktor mondott: arra kérnek felhatalmazást, hogy befejezzék, amit elkezdtek, és hogy továbbmehessenek a megkezdett úton. Ha valóban ez történne, akkor hektikus négy év állna a hazai energetika előtt – folytatódna az erőltetett rezsiharc, az összes energetikai közszolgáltató állami kézbe kerülne, csőstül jelennének meg az új, energiaszektorra kivetett adók a költségvetési egyensúly fenntartására, növekednének a vállalati fogyasztók rezsiterhei.

Kis szakmai közösségünk mégis úgy látja (reméli?), hogy az előző négy évben tapasztaltnál egy sokkal szakmaibb munkát hozó, alapvetően konstruktívabb, az iparági igényeket jobban figyelembe vevő időszak következhet az energetika területén. És hogy mégis mi alapján gondoljuk ezt?

Az elmúlt négy év nem szólt másról, mint a hazai energetikai szektor teljes átalakítása: kezdve az elkövetkező évek energetikai irányait kijelölő stratégiai dokumentumok megfogalmazásától és elfogadásától, a rezsicsökkentés erőltetett megvalósításán át, egészen a tulajdonosi szerkezetre vonatkozó alapvetések gyökeres megváltoztatásig és az állam szerepének újragondolásáig a szektor életében. Mára a kormány kijelölte és többségében fel is húzta azokat a kordonokat, amelynek mentén az iparági szereplőknek gondolkodni érdemes a jövőjüket illetően. Hogy ez az új rendszer mennyire jó vagy káros, azzal már korábban sokat foglalkoztunk. Most maradjunk diplomatikusan annyiban, hogy ezt most már majd csak az idő tudja eldönteni.

Ez a munka alapvetően nem engedte meg – sem humánerőforrás, sem ideológia mentén –, hogy a kormány a „részletekkel” foglalkozzon. Alighanem ennek esett áldozatául a METÁR, a szélenergia tender, és egy jelentősebb épületenergetikai program is.

Most viszont a kormány elméletileg ráér majd ezekkel is foglalkozni. Sőt, most már muszáj lesz ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia. Egészen egyszerűen azért, mert az elkövetkező években csak ezeknek a részletfeladatoknak a megoldása maradt a számára igazán fontos szabályozói feladatként. Ráadásul az új uniós költségvetési időszak indulásával együtt járó forrásallokáció és a programok beindítása is a sziszifuszi szakmai munkák közé tartozik. Ez pedig elsősorban szintén azt vetíti előre, hogy a kormány a részletfeladatokra fordítsa energiái nagy részét.

Nem lennénk tehát meglepve, ha akár még az idén megjelenne a METÁR, és kiírnának egy szélerőmű tendert is – ezeket a „megérzéseinket” ráadásul olyan iparági információk is erősítik, miszerint újra megkért a kormány egyes iparági szakmai szervezeteket, hogy küldjék el számára újra a METÁR-hoz készült árazási benchmarkjaikat, illetve olyan pletykát is hallottunk kormányhoz közeli médiumokból, hogy a kormány erősen dolgoztatja a MEKH-et az új széltender kapcsán.

Ugyan nem biztos, hogy idén, de a kormányzati kommunikáció szerint biztosan a közeljövőben, beindul egy nagyszabású épületenergetikai program is. Ennek elsődleges célpontjai a panelek lehetnek (ez látványos), de a legnagyobb energiapazarlónak számító családi kockaházak is számíthatnak forrásokra, ráadásul ebben a ciklusban már nem csak vissza nem térítendő pénzekre lehet talán számítani, hanem visszatérítendőkre is, amelyet az ESCO-elveknek megfelelően a megtakarításokból lehetne visszafizetni. Ezt erősíti egyébként az is, hogy egyes helyekről azt hallottuk, hogy a kormány kiemelten kezeli egy nemzeti ESCO-cég vagy -ügynökség alapításának a gondolatát (egy régi cikkünk erről, ma már nem feltétlenül mindenben helytálló megállapításokkal), és ennek az alapjait már el is kezdték felvázolni.

Az energetikai fejlesztésekre fordítható forrásokkal kapcsolatos tervekről egy nemrég tartott konferencián számolt be egy NFM-es főosztályvezető. A pályázatokat egyes konstrukciók esetében már ősszel elkezdhetik kiírni, addig pedig (2015 végéig) még az előző uniós költségvetési időszakból megmaradó pénzek lekötésére és kifizetésére is koncentrálnak a KEOP-on belül.

És persze itt van a második Orbán-kormány energetikai zászlóshajó projektje, a paksi bővítés is, ami várhatóan (optimista forgatókönyv szerint) a ciklus végére akár már a helyszíni munkákig is eljuthat.

Jelenleg a másik nagy kormányzati projekt, a rezsicsökkentés kapcsán már tényleg nem látunk több mozgásteret – és ezt a véleményt osztja az Energiagorilla is. Egyszerűen már nem lehet több elemet kivonni a rendszerből, a keresztfinanszírozást pedig már sem a villanyfogyasztó lakosság (távhőtámogatás – tavaly csaknem 60 milliárdot fizettünk az áramárban erre a konstrukcióra), sem a vállalatok nem bírnák el. Ráadásul a Főtáv esetében első fecskeként bevezetni tervezett non-profit energetikai közműszolgáltatási modellt is alaposan megtépázhatná a távhőárak további erőltetett megvágása. Távhő esetében sokkal inkább egy nagyívű rekonstrukciós program és a fűtőművek gázról biomasszára, geotermiára történő átállítása vághatja meg az árakat. A földgáz esetében a paksi bővítés oroszoknak történő átadása kapcsán született véleményezett háttéralku csökkentheti az árakat, a villany esetében pedig Németország és az alacsony európai ipari áramigény játszhat majd a fogyasztók (és a kormány) kezére.

Arra pedig, hogy a fenti jóslatainkból mi válik valóra, visszatérünk egy év múlva.