Hiába, hogy a hazai átlagnál lényegesen kevesebb gázzal is nagyobb hatékonysággal képesek áramot (és hőt egyszerre) termelni a kapcsolt erőművek, mert egy tavalyi szabályváltozás miatt csak kevesebb ideig éri meg velük energiát termelni. A tagjai sorából mintegy 70 gázmotoros és 6 nagyerőművet megkérdező Magyar Kapcsolt Energia Társaság kimutatása szerint a hazai üzemeltetésű gázmotorok a tavalyi évben az erre vonatkozó, egyébként szigorú szabályozási értékekhez képest átlagosan 17,9 százalékos primerenergia-megtakarítás mellett üzemeltek. Azaz: ennyivel kevesebb gázt égettek el egy egységnyi energia előállításához (illetve: az erőművek esetében ez az érték 17,3 százalék volt). A részleteket itt találják.
Mártha Imre, az MVM volt vezérigazgatója szerint a magyar energetika hibernált állapotban van. Kovács Pál, klíma- és energiaügyi államtitkár szerint nincs. Vita két videóval itt érhető el.
Magánemberek és cégek vásárolták meg a napelemeket az osztrák főváros első közösségi naperőművéhez. Az összesen kétezeregyszáz napelemet alig több mint egy nap alatt felvásárolták a bécsiek; egy napelem ára átszámítva százharminchatezer forint - ennyit kellett legalább befizetnie annak, aki részt akart venni az akcióban. Részleteket itt érnek el.
A megújuló forrásokból származó, egyenetlenül termelődő elektromos áram ezentúl nem okoz problémát a rendszereknek, legalábbis Németországban, 2013-tól. Az E.On az áramot hidrogén segítségével, a földgázzal vegyítve tárolná. A szélerőművek által termelt energia mennyisége meglehetősen ingadozó, ami az elektromos hálózatokban egyensúlyproblémákhoz vezet, ezért az E.On olyan fejlesztéssel állt elő, ami a problémára választ ad. A Falkenhagenben 2013-tól üzemelő telephelyen a szélturbinák által termelt energiát hidrogéngázként tárolják, ami könnyedén vegyíthető a földgázzal, így a zöld energia a hagyományossal keveredve érvényesülhet. További információkat itt érnek el.
Tíz éven belül megduplázódhat az olaj ára – vélik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői most publikált tanulmányukban. A kitermelés ugyan tetőzik, de új módszerekkel még egy ideig fenntartható a jelenlegi szint, az alternatív, megújuló forrásokból azonban kevés van. Az új tanulmány – amely nem tekinthető az IMF véleményének, sokkal inkább a szakértők kísérletének egy új makroökonómiai modell felállítására – abból indul ki, hogy a történelmi összehasonlításban is rendkívül magas ár ellenére 2005 óta tetőzik a kitermelés, és nagyon alacsony szintre süllyedtek a kihasználatlan kapacitások. Viszont a magas árak nyomán belépő új technológiai eljárások következtében felfelé módosultak a pusztán a geológiai korlátokra épülő kitermelési előrejelzések. A részleteket itt olvashatják.
Amennyiben tetszett a bejegyzés, kövessen minket a Facebookon is!
Utolsó kommentek