Tervek már tele a padlás. A norvég tulajdonban lévő Grenor Hungária Energetika Kft. nyolcmilliárd forintos beruházással korszerű, környezetbarát és olcsó energiát előállító, faapríték felhasználásával működő bioerőművet építene. A beruházás még előkészítési szakaszában tart, a tervek szerint 2014 második félévére valósulhat meg, ha addig megkapnak minden szükséges engedélyt és a létesítmény is felépül a Claudius Ipari Park második ütemében.
A Grenor kiserőmű villamos- és hőenergiát fog termelni, a tüzelőanyagként szolgáló, termelt faaprítékból. Egy év alatt a számítások szerint 47 ezer megawattóra villamos energia termelésére lesz képes, amelyet az országos hálózatra táplálnak egy szombathelyi transzformátorállomáson keresztül. A részleteket itt találják.
Van ahol fejlesztenek, és van ahol bezárnak. Leállítja a termelést az amerikai AES konszern érdekeltségébe tartozó tiszaújvárosi Tisza II. Hőerőmű, ezért a dolgozók többségét, 101 embert elbocsátanak, amelyről már értesítette a cég a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal munkaügyi központját. A részleteket itt olvashatják.
Az idei évtől zöldbe vált az Osztrák Posta. A társaság kizárólag megújuló forrásból vásárol áramot, önkéntes kvóták vásárlásával egyenlíti ki a szolgáltatásához kapcsolódó CO2-kibocsátást, számos épületére napelemeket szerel, és ezen felül Európa egyik legnagyobb e-flottájának kiépítését tervezi. További információkat itt találnak.
Sorozatban gyártható parabolikus napkollektor kifejlesztésén dolgozik a szekszárdi Gép és Gépelem Kft., amely a szolár rendszer költséghatékony előállítására nyert el 50 millió forintos európai uniós támogatást. A kft. az összesen 110 millió forintos projekt keretében 2013 nyarára készíti el a Parkolnak nevezett szolár rendszer termékgyártási dokumentációját. További információkat itt érnek el.
Lehet, hogy a világ legnagyobb olaj és gáztermelőjének energiagazdaságát elfújja a szél. Oroszországban 2008-ban annyi energiát pazaroltak el, amennyi egész Nagy-Britanniának elég lett volna, és azóta sem mutattak fel érdemi eredményt a takarékosság terén. További információkat itt találnak.
Amennyiben tetszett a bejegyzés, kövessen minket a Facebookon is!
Utolsó kommentek