Legalább öt ajánlatra számít az újabb energiablokkokra kiírandó versenytárgyaláson Hamvas István, a Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója, aki a tegnap kezdődött moszkvai Atomexpón nyilatkozott. Elmondta: műszaki szempontból már rögzítették, hogy milyen blokktípust szeretnének. Ez alapján legalább öt ajánlatra számítanak. Egyrészt úgy gondolják, hogy a Westinghouse az amerikai AP 1000-es típusú blokkal fog a pályázaton jelentkezni. A franciák kétféle blokktípussal pályázhatnak majd: az egyik az EPR, amelyből egynek-egynek éppen Finnországban és Franciaországban van folyamatban az építése. A franciák együtt fejlesztettek ki a Mitsubishi céggel egy Atmea nevű blokktípust, amely kisebb teljesítményű, mint az EPR. Biztosak abban, hogy az oroszok is pályázni fognak a VVER 1000-es reaktorukkal, és a koreaiaktól is várnak ajánlatot, ha kiírják a pályázatot a paksi atomerőmű bővítésére. További anyagokat itt találnak.
A szektort terhelő különadó megszűnése után, jövőre is megmarad az energiaellátók jövedelemadója, mértéke pedig nyolcról tizenegy százalékra nő. Az áram- és gázcégeken kívül a víz- és csatornaszolgáltatóknak, valamint a települési hulladékkezelőknek is fizetniük kell. További részleteket itt olvashatnak.
A zöld gazdaságra áttérés 15 és 60 millió közötti új állást teremthet világszerte a következő két évtizedben, és dolgozók tízmilliói számára jelenthet kiutat a szegénységből - számol be az MTI a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb jelentésére hivatkozva, amely a szervezet Zöld munkahelyek programjának (Green Jobs Initiative) irányításával készült. A részleteket itt találják.
Lignitbázison még évekig versenyképes a mátrai erőmű áramtermelése. A Gazprom és a hazai E.On szerint is a hosszú távú importszerződések garantálják leginkább a stabil ellátást. Ám a gáz a drága, a széndioxid-kvóta pedig olcsó: virul a kvótavásárlásra kötelezett mátrai erőmű. Részleteket itt olvashatnak.
Öko-otthonok. A folyamatosan dráguló lakásfenntartási költségek miatt egyre fogékonyabbá válnak az emberek a megújuló energiaforrások, illetve a különböző ökomegoldások alkalmazására, éppen ezért az építkezés előtt álló fiatalok lehetőségeik között fontolgatják a természetbarát eszközök használatát. További információkat itt találnak.
Az E-Star Alternatív Nyrt. árbevétele kismértékben nőtt, vesztesége pedig jelentősen csökkent 2012 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett konszolidált, nem auditált pénzügyi adatok szerint a társaság nettó árbevétele 24,79 millió euró volt 2012. január-márciusban, míg egy évvel korábban 20,37 millió euró. Részleteket itt találnak.
Még nyáron kiírják a központosított közbeszerzést az államosított kórházak villamosenergia-ellátásának biztosítására – tudta meg a Világgazdaság. Átlagosan 15–20 százalékos megtakarítást remélnek az áramszolgáltatók központi versenyeztetésétől. A kormány a gáz, az áram, a gyógyszerek, az orvosi eszközök, valamint az étkeztetés, a mosatás és a telekommunikáció központi beszerzésével milliárdos megtakarítást remél. További információkat itt érnek el.
Görögországban a Közösségi Gázvállalat, a DEPA gondokodik az ország gázellátásáról. A cég felett a fejlesztési minisztérium gyakorolja az ellenőrzést. A DEPA bulgáriai és törökországi föld alatti vezetékek révén importálja a gázt az országba. A vállalat azonban súlyos válságba került. Nincs elég pénze arra, hogy kifizesse a számlát az olasz ENI, a török Botas és az orosz Gazprom számára. A DEPA válságában szerepe van a május elsején megrendezett választás sikertelenségének is. Az előző, Lukasz Papademosz vezette kormány ugyanis igyekezett felgyorsítani a privatizációt, s a DEPA részvényein is túladott volna. Márciusban be is jelentkezett érte a Gazprom, ám a választást követő bizonytalanság nyomán megrekedt az esetleges tranzakció folyamata. Pedig 25 milliárd dollárról lenne szó. A részleteket itt találhatják.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon! |
Utolsó kommentek