Az elmúlt napokban heves vita lángolt fel arról, vajon lesz-e elegendő gáz a tárolókban ahhoz, kihúzzuk velük a telet, esetleg egy jelentősebb importleállást vagy korlátozást. Holoda Attila, volt energiaügyi helyettes államtitkár népszavának adott nyilatkozata alapján a tárolók alig-alig vannak feltöltve: a 4,2 milliárd köbméter összes kapacitás alig 40 százaléka, 1,7 milliárd köbméter gáz van a tárolókban. A válaszreakció sem késett sokat, az MVM (illetve gáztároló leánya, a Magyar Földgáztároló Zrt.) tájékoztatása szerint közel 3 milliárd köbméter gáz pihen az ország tárolóiban.
Miként azt a portfolio.hu energetikai elemzője véleményében kifejtette, a félreértés adódhat abból, hogy a volt helyettes államtitkár a korábban E.ON tulajdonában lévő gáztárolókra gondolt. Ezeknek a kapacitása ugyanis valóban 4,2 milliárd köbméter. Ezen felül azonban van még a Szőreg-1 gáztároló is, amely a biztonsági tartalékkal együtt összesen 1,9 milliárd köbméter földgáz tárolására képes. Mivel azonban az MVM közleménye sem tér ki arra, hogy az MVM tárolóiban pontosan mennyi földgáz van jelenleg, lehetséges, hogy a "közel 3 milliárd köbméteres" jelenlegi készlet 1,7 milliárd köbméteren felüli része a Szőreg-1-ben található.
A MEKH adatszolgáltatása szerint – amely a Gas Storage Europe portál tájékoztató adataira épül – a számok azt mutatják, hogy Magyarország a baumgarteni régión belül a legnagyobb betárolt földgázkészlettel, 2,8 milliárd köbméter földgázzal rendelkezik jelenleg. Utána következik Ausztria 2,7 milliárd, majd Csehország 2,5 milliárd köbméterrel. A negyedik helyen Szlovákia áll 2,3 milliárd köbméterrel, a legkisebb mennyiséget, 1,8 milliárd köbmétert Lengyelország tárolja.
Azt, hogy kinek a számai fedik a valóságot, nem áll módunkban eldönteni. A mostani csörte viszont remek apropót szolgáltat ahhoz, hogy megnézzük, miként is áll a gáztárolás helyzete kis hazánkban. Jöjjön tehát Az Áram Ára blog kis földgáztároló-határozója!
Akkor a gáztároló egy hatalmas tartály a földben?
Nem. A földgáztároló nem más, mint egy korábbi kitermelésben már kimerült természetes földgázmező, egy olyan geológia alakzat, amelybe magas nyomáson vissza lehet sajtolni a földgázt. Azaz a kimerült (ez jelen esetben azt jelenti, hogy a gazdaságos kitermelhetőség határáig használt, tehát valamennyi földgázt még tartalmazó) gázmezőt kvázi újra feltöltenek gázzal. Magának a tárolónak igazából csak a „csapja” látszik a felszínen: földből kivezető hatalmas csövek, irányító épület, szivattyúk, irodaház. Az egész leginkább egy puszta közepébe telepített mini ipari park hangulatát sugározza.
A méretek érzékeltetéséhez pedig álljon itt egy kis anekdota. Jelen cikk szerzőjének volt szerencséje egyszer meglátogatni egy ilyen gáztárolót annak felavatásakor. Az egyik újságíró a telep bejárása során a következő kérdést tette fel a túrát vezető főmérnöknek: „A tároló akkor most itt van a telep alatt, mint egy nagy cső?” A főmérnök egy félmosoly kíséretében csak annyit mondott, hogy „Félig-meddig”. Majd körbehordozta tekintetét a pusztán, és rámutatott egy alig látható templomtoronyra, hogy valahol ott lenne az egyik széle a tárolónak, majd a másik irányba fordult, ahol a nagyjából 3-4 kilométerre futó bekötőutat szegélyező fák csúcsa látszott, és közölte, hogy körülbelül ott van a másik széle a tárolónak. Előre körülbelül 6-8 kilométerre nyúlik a kérdéses geológiai alakzat, míg hátrafelé körülbelül 4-5 kilométerre lehet a vége. A teteje pedig közel ezer méterrel a lábunk alatt van valahol – tette hozzá.
Minek nekünk gáztároló?
Két ok miatt: az egyik, hogy települések és lakossági fogyasztók ’70-es és ’80-as években történt erőltetett földgázhálózatra csatlakoztatása, valamint az ipari fogyasztók felhasználása miatt télen van egy jelentős fogyasztási igényünk, másrészt pedig az országba érkező szállítóvezetékek és a hazai kitermelés elég szűkösek. Tehát télen csak a vezetékekből és hazai földgázkutakból nem lenne fedezhető a fogyasztási mennyiség.
Számokban ez a következőt jelenti: jelenleg a gazdasági válság miatt kieső gyártási/fogyasztási kapacitások és a lakossági energiatakarékossági projekteknek és az alternatív fűtési megoldásoknak terjedésének köszönhetően egy átlagos téli napon az országos földgázfogyasztás 70 millió köbméter körül alakul. Ezzel a fogyasztási igénnyel szemben a tárolók nélkül a haza kitermelés körülbelül napi 10 millió köbméter körüli gázmennyiségét, az Ausztria felől érkező 6-7 köbméternyi földgázt, illetve az Ukrajna felől Beregdarócnál beérkező 36-38 millió köbmétert tudjuk felvonultatni. Ez összesen körülbelül 55-60 millió köbmétert jelent. A maradékot a tárolókból veszik ki abból a mennyiségből, amit nyáron betároltak.
És habár ma már a téli átlagos fogyasztás, 2007-2008 környékén ez még 80 millió köbméter körül alakult a magasabb ipari termelési volumennek és a lakossági nagyobb fogyasztásnak köszönhetően. Sőt, a 2009 januári gázválság során volt olyan nap, amikor a napi csúcsigény elérte a 92 millió köbmétert, igaz ehhez mínusz 10-14 Celsius fokok kellettek. Ennek a másik véglete, amikor a téli napok átlag középhőmérséklete 5-6 Celsius fok körül alakul, ilyenkor 50-52 millió köbméter földgáz fogy naponta.
Mennyi az annyi?
Magyarországon jelenleg ma már csak 6 (5+1) gáztároló üzemel. A hetedik, Maros-1 tárolót a MOL gyakorlatilag már nem használja, ugyanis a geológia sajátosságokból fakadóan a mindössze 150 millió köbméter mobilgázzal feltölthető tárolót a benne lévő földgáz nyomásának lecsökkenésekor rendszeresen elönti a víz.
Jelenleg tehát hat gáztárolóban, összesen valamivel több, mint 6 milliárd köbméter földgáz tárolására lenne lehetőség, igaz azonban, hogy ezt az elméleti maximum kapacitást mindenféle okok miatt már évek óta nem használják ki teljesen a cégek.
Éles vizsgahelyzet
Sokan kérdezhetik, hogy minek ekkora gáztároló kapacitások fenntartani. A választ érdemes két oldalról megközelíteni: az egyik még valamikor 2006 környékére nyúlik vissza, amikor az első orosz-ukrán gázvita, és az ebből fakadó magyar gázimport korlátozása után a kormány úgy döntött, hogy prioritást kell adni a stratégia készletek tárolásának. Ezt akkor nem csak biztonsági készlet tárolására terjesztették ki, de az energetikai cégeket is bátorították a bővítésre. Emellett a szállítóvezeték projektek kapcsán (Déli Áramlat és Nabucco) élt egy olyan elképzelés is a döntéshozók fejében, hogy Magyarországot a régió földgáz-központjává kellene tenni, ehhez pedig elengedhetetlenek a megfelelő tárolókapacitások. Hogy ez a terv azóta mennyit vesztett fontosságából, senki nem tudja, egyelőre még a vezetékekre is várunk.
Az, hogy a fejlesztés az ellátás biztonsága szempontjából nem volt felesleges végül a 2009 januárjában történtek igazolták. A feszült orosz-ukrán viszony ekkor fordult annyira élessé, hogy a Gazprom elkezdte korlátozni a gázért alig-alig fizető Ukrajnának szánt szállításokat, amelyre keleti szomszédunk úgy reagált, hogy előbb csökkentette a tőle nyugati irányba gázt továbbító vezetékeket, majd végül teljesen elzárta azokat.
Az országba először 2009 január elsején érkezett kevesebb gáz Ukrajnából a lekötött mennyiségnél, majd 5-én teljesen leálltak a szállítások. Ezt követően 15 napon keresztül csak a hazai kitermelés, a gáztárolók és a minimális nyugati irányú gázbeszállítás biztosította a hazai gázfogyasztást úgy, hogy közben az ipari üzemek egy részénél korlátozni kellett a fogyasztást.
Ez a tárolók szempontjából azt jelentette, hogy 2009. január1. és 4. között fokozódó mértékben növelték a kitárolást, majd január 5-től kezdve egészen 20-ig a rendszer napi 50-53 millió köbmétert biztosított a hazai fogyasztóknak, voltaképpen csúcskapacitáson üzemelt. Mindezt zökkenőmentesen, ami elsősorban a tárolót üzemeltető szakembereknek és a technikai megfelelő karbantartásának volt köszönhető.
És ha valaki legyintene, hogy az akkor volt, most meg most van, csak jeleznénk, hogy az orosz-ukrán energetikai (és politikai) hidegháború azóta is zajlik, sosem lehet tudni, mikor tekernek egyet a csapon a határon.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon! |
Utolsó kommentek