Érdekes, bár nem különösebben meglepő eredményt hozott egy nemrég publikált felmérés, amelyben 500 családi ház tulajdonosát kérdezték meg arról, hogy eddig milyen energiahatékonysági beruházásokat végeztek el ingatlanjaikon. Kiderült, hogy a válaszadók 11 százaléka végzett csak átfogó felújítást, vagyis homlokzati szigetelést, nyílászáró-korszerűsítést és fűtéskorszerűsítést együttesen. Egyforma arányban, 10-10 százalék végeztette el ugyanakkor ezeknek csak valamelyikét.

A dolog azért visszás, mert elvileg minden szakember tisztában van vele, hogy a homlokzatszigetelés nem optimális, ha a nyílászárók korszerűtlenek, és persze fordítva. De a felmérés szerint azoknak, akik komoly pénzt költöttek új nyalászárókra, csak alig négy 4 százaléka vásárolt ezekhez árnyékolástechnikát is. És akkor még nem beszéltünk a világítástechnika komplett korszerűsítéséről, amit 100 válaszadóból csak 3 tartott annyira fontosnak, hogy pénzt adjon ki rá.

Mindez persze nem újdonság, a szakemberek nap, mint nap tapasztalják, hogy az energetikai beruházásoknál még mindig ritkaság a rendszerben gondolkodás. A forgalmazók pedig többnyire csak azzal törődnek, hogy saját termékeiket el tudják adni, hiszen egyre nehezebb költésre bírni az embereket. Elképzelhető, hogy mi történne, ha az éppen nyílászárót vásárolni szándékozó ügyfélnek az üzletben elmagyaráznák, hogy hiába a több milliós beruházás, egyáltalán nem biztos, hogy ez értelmezhető időn belül meg is fog térülni a homlokzat vagy éppen a födém szigetelése nélkül. A költségek kiszámolása után a vevőjelölt valószínűleg kimenekülne az üzletből, és inkább elköltené valami kevésbé hasznosra a pénzét.  

Ezért maradnak a különálló, rossz hatékonyságú fejlesztések, ráadásul azok közül sem a homlokzati szigetelés, amivel egyébként akár 20-30 százalék is megspórolható. Inkább azok, amelyeknél konkrét terméket lehet eladni, hiszen ebből van haszna gyártónak és forgalmazónak, ráadásul a vevő számára is kézzelfoghatóbb egy új kazán, mint egy megvastagított, szigetelt homlokzat. 

Persze az állam, a kormány sem segít. Korábban a panelprogramban képesek voltak úgy nyílászárókat cserélni és szigetelni, hogy a lakások radiátorai egy körre voltak bekötve, az egyes radiátorokon pedig még csak szabályozó sem volt, így persze a lakásonkénti fogyasztást sem volt mérhető. Az eredmény előre borítékolható volt: a leghidegebb lakások igénye szerint ment a fűtés, a többiek pedig jobb híján állandó szellőztetéssel próbálták lehűteni a 26-27 fokos lakásaikat. Szerencsére a panelprogramoknál azóta változtak a szabályok, ma már az egyéni fogyasztásmérés a korszerűsítés feltétele.

De a rezsicsökkentés sem segít. Mert világos, hogy az emberek számára fontos a havi pár ezer forintos megtakarítás, és a kormány számára is remekül kommunikálható ez az összeg, a korszerűsítések megtérülési idejét az árcsökkentés jelentősen kitolta.

De van más példa is, például az éppen gőzerővel futó kazán-, hűtő- és nyílászárócsere program. A régióként meghirdetett keretek órák alatt kimerülnek, az emberek szinte megvesznek az „ingyen” pénzért. Pedig ez csak porhintés, szimpla PR. Az akció lényege, hogy az előny, az „ajándék” könnyen megfogható és megérthető legyen, mert azt lássuk be, itt nem az adott ingatlan energiahatékonysága a lényeg. Mert ha az volna, akkor az állam szakértőkkel egyenként méretné fel a magyar ingatlanállományt, majd a kapott eredmény alapján adna támogatást a korszerűsítésre aszerint, hogy az adott ingatlan esetében mivel lehet a legjobb eredményt elérni.

Persze, ez csak utópia.