A német Energiewende kapcsán jellemzően két vélemény szokott egymással ütközni: az egyik szerint a német energetikai forradalom megkerülhetetlen és szükséges volt, a másik szerint pedig a nagy német zöldülés csupán egy politikai humbug és igazából mindenki csak szív vele. Mint minden sarkos véleménykülönbség kapcsán, itt is alighanem valahol félúton lehet az igazság. A vitát eldönteni nem szeretnénk, viszont egy nemrégiben megjelent cikk kapcsán most elmondjuk, hogy mi mit gondolunk az Energiewende-ről.

Az olvasók talán még emlékeznek rá mekkora felháborodás és tüntetéscunami futott végig Németországon a Fukosimai atombalesetet követően 2011 folyamán. Nem véletlen, hogy ekkor állt elő a nagy német energetikai zöldfordulat, az Energiewende ötletével Angela Merkel kancellár kormánya. A kezdeményezés lényege, hogy a németek elhatározták, hogy a lehető legrövidebb időn belül kivezetik energiamixükből a „veszélyes” nukleáris villamosenergia-termelést. A megújuló energiaforrások előretörése annyira jól sikerült, hogy az elmúlt hetekben már az is előfordult, hogy az ország teljes villamosenergia-igényének 40 százalékát a zöld áram adta. Ennek kapcsán jelent meg a Quartz felületén egy érdekes írás a napokban – a The good, the bad, and the ugly of Germany’s changing energy landscape cím alatt futó írás néhány érdekes adattal mutatja be a német energiamix három legnagyobb összetevőjének arányát.

Kezdjük is a képzeletbeli német energiawestern jófiújával, a megújuló energiaforrásokkal. A német megújulóalapú erőművek 2018-ban közel 230 terrawattóra villamos energiát termeltek, míg 2010-ben ez az adat a 100 terrawattórát sem érte el. Az elmúlt 8 évben egyébként az ilyetén módon megtermelt áram mennyisége szépen és egyenletesen növekedett évről évre – látszik tehát, hogy a német energiaipar lendületesen kezdett átállni az új technológiákra, és ez a fajta átállás a jövőben is folytatódni fog (a német tervek szerint 2020-ig legalább ilyen ütemben). A legmenőbb technológia jelenleg a szél, de várhatóan a napenergia, a biomassza és a vízenergia szerepe is növekedni fog a jövőben, akár a szélenergia terjedésének rovására is.

A rossz szerepét természetesen az atomenergia kapja: a nagy atomellenes hangulatban a német kormány gyorsan le is állított az ország akkor működő 17 atomerőműve közül 8-at, és vállalást tett arra, hogy 2020-as évek elejéig a maradékot is kivezetik a rendszerből. Jelentjük, a folyamat zajlik, mégha annak üteme meg sem közelíti a megújuló energiaforrások térnyerésének tempóját. Míg 2010-ben a nukleáris termelés 125 terrawattórát tett ki, 2018-ban már csak alig 70-et. Az évenkénti adatsor vizsgálatából látszik, hogy a hirtelen csökkenést egy egyre laposodó görbe kíséri.

És ezzel el is érkeztünk filmünk címszerelői közül a csúfhoz – ez pedig a fosszilis villamosenergia-termelés, nevezetesen a szénerőművek. Az atom kivezetésével, a növekvő áramigényekkel párhuzamosan a szén is maradt a mixben. Olyannyira, hogy tavaly körülbelül 215 terrawattórányi villamos energiát termeltek a szenes erőművek Németországban. Ráadásul úgy, hogy a bázisérték 2010-ben valamivel 230 terrawattóra alatt volt, és az induló érték alá is majd csak 2017-ben esett megtermelt árammennyiség (és persze 2010 és 2017 között mindig felette volt a bázisévi értéknek).
És ez nem minden. A napokban érkezett a hír Németországból, hogy a Garzweiler II. elnevezésű külszíni barnaszénbánya terjeszkedése miatt több települést ledózerolnak a környéken. Immerath-ban már meg is kezdődtek a munkálatok, többek között a neoromán, székesegyház méretű templom bontásával. De Lützerath, Borschemich és Keyenberg településekre is kimondták már a halálos ítéletet, sőt 2014-ben Pesch-t már elnyelte a barnaszénbánya feneketlen gyomra…

És most mindezt lássuk egy jó kis ábrán, mert az mindig szexi:

És akkor főleg a fenti ábra mellett, jöjjenek a mi gondolataink az Energiewende kapcsán.

Egyrészt hosszú távon a zöldülés elkerülhetetlen, talán ez belátható. Másrészt a németek egy nagyon szerencsés pillanatban hoztak egy stratégiai – és az adott pillanatban a választók többsége által támogatott (!) – döntést azzal, hogy jelentősen ezekre a tiszta technológiákra állítják át az energiarendszerüket. Harmadrészt a lépésből, mégha döcögősen is indult az átállás, közép- és hosszú távon a német gazdaság profitálni fog: olyan innovációs tevékenységek és iparfejlesztés indult meg a 2010-es évek elején ezen a területen, amely sokáig az iparág élvonalában tartja majd Németországot.

Ugyanakkor szívesen megkérdeznénk néhány rendszerirányítót Európa-szerte, hogy mennyit szívtak a német döntés miatt az elmúlt években amikor a kiesett német kapacitásokat importból kellett fedeznie az országnak és ezzel megrángatta a teljes európai áramellátást. De ugyanígy ráncolhatják a szomszédos országok szakemberei a homlokukat egy szeles, de napos vasárnap délelőtt is a rendszerterhelés miatt. Mindig könnyű ugye a másik nemesebbik részével püfölni a csalánt…
Másrészt tök jó dolog mondvacsinált indokok mentén az atomot pellengérre állítani, de kicsit képmutató, hogy egy alapvetően emissziósemleges technológia kivonását követően rögtön felfuttatni az öreg és évente hatalmas mennyiségű károsanyagot kibocsájtó német és lengyel szénerőműveket és bányákat, amelyek még jópár évig működni fognak a kiesett alapkapacitások pótlására. És akkor az eddig Európában csak Romániára jellemző, erőművi indokú tudatos falurombolásról nem is beszéltünk.

Jó döntést hoztak tehát a németek? Alapvetően igen, úgy a saját mint egyébként Európa érdekében is (ne felejtsük el, mindig az elsőnek a legnehezebb, azóta sok állam felismerte, hogy a megújulóktól nem feltétlenül kell rettegni, illetve hogy az átállást sokkal kiszámíthatóbban és elnyújtva kell végig vinni), de hogy közben jó adag képmutatás is vegyült a folyamatba részükről, az sem kétséges.

A képmutatás pedig nem menő!