A több száz évre elegendő hazai szénvagyon megfelelő hasznosítása nem csak az importfüggőséget csökkenti, de az államadósság növekedésének veszélyét is mérsékli - mondta dr. Zoltay Ákos, a Magyar Bányászati Szövetség ügyvezető főtitkára. A szabályozáson azonban lehetne mit javítani, a bányászati vállalkozások statisztikai besorolásából adódóan pedig jelenleg egy megalázóan torz kép bontakozik ki az ágazatról. Az interjút itt olvashatják.
Villanyautóval bővítette gépkocsiparkját a Magyar Villamos Művek (MVM), az első járművet kedden Budapesten vették át. A cégcsoport ezzel is jelezni akarja elkötelezettségét a szén-dioxid-kibocsátás nélküli közlekedés iránt. Az új autó egy Citroën C–Zero típusú, teljesen elektromos meghajtású személygépkocsi. Egy töltéssel 130 kilométert tud megtenni. A kocsit városi közlekedésre szánják, a munkatársak elsősorban akkor használják majd, ha a belvárosban intéznek hivatalos ügyeket. A tervek szerint idén legalább még egy elektromos autót beszereznek. Fotó itt.
Az izlandi vulkánok alatti melegvizes források szolgáltatnának energiát Nagy-Britannia számára a brit kormány megújuló energiaprogramjának keretében. Charles Hendry energetikai államminiszter májusi izlandi látogatását felhasználja arra, hogy megvitassa hazája csatlakozását az izlandi geotermikus energiára. "Aktív párbeszédet folytatunk a programról az izlandi kormánnyal, amely nagyon érdeklődik iránta - közölte a miniszter. A részleteket itt olvashatják.
Tényleg vége a hidegháborúnak. Közös vállalatok létesítéséről, egymás projektjeiben való részvételről szóló megállapodásokat írt alá hétfőn az orosz Rosznyefty és az amerikai ExxonMobil. A kőolajóriások képviselői Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök jelenlétében, a kormányfői rezidencián írták alá a hosszú távú stratégiai együttműködés végrehajtásának részleteit tartalmazó hat megállapodást. Az állami kézben lévő legnagyobb orosz kőolajtársaság és az amerikai cég egyebek mellett két közös vállalat létesítéséről kötött egyezséget orosz kőolajlelőhelyek kiaknázására. A részleteket itt olvashatják.
A világ atomerőműveiben termelt villamos energia mennyisége 4%-kal csökkent 2011-ben, elsősorban a Fukushima atomerőműben történt balesetet követően Japánban leállított blokkok és a régi német blokkok bezárása miatt. Az atomerőművek 2011-ben összesen 2518 TWh villamos energiát termeltek, ami 4,3%-kal kevesebb, mint a 2010-ben termelt 2630 TWh. 2010-ben három éves csökkenés után nőtt ismét a termelés. További információkat itt találnak.
Ukrajna 2012. január-március folyamán 1,827 millió kWh villamos energiát exportált, ami 631,3 millió kWh-val, avagy 52,8 %-kal több az előző évi adatokhoz képest. 2012. március folyamán 796,1 millió kWh villamos energiát exportált Ukrajna, ami 306,1 kWh-al (62,5 %) több mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest. Ukrajna 2011-ben 52,5 %-kal növelte villamosenergia exportjának mértékét.
Amennyiben tetszett a bejegyzés, kövessen minket a Facebookon is!
Utolsó kommentek