Magyarországnak végleg el kell döntenie: akarja-e a Déli Áramlat gázvezetéket, vagy nem? Ezen múlik, hogy a projekt egészére vonatkozó, 2012-re tervezett beruházási döntés mit fog tartalmazni, de az is, hogy milyen előnyökre és hátrányokra számíthatunk, ha elkötelezzük magunkat mellette, illetve, ha nem. A tegnapi magas szintű tárgyalásról kiadott, szűkszavú közlemény szerint Orbán Viktor miniszterelnök és vendége, Alekszej Miller, a Gazprom igazgatósági elnöke a Déli Áramlat kiemelt magyarországi projekt státusának megadásáról is tárgyalt. A részleteket itt olvashatják.
A Gazdasági Versenyhivatal már csaknem két éve vizsgálja a Mol üzemanyagár-képzését. Megfigyelők szerint nehéz megítélni, hogy a hosszúra nyúló, diszkréten kezelt eljárás az ügy „elaltatására” utal, avagy a GVH ezúttal valóban talált fogást az olajcégen. A hatóság 2010 májusában indított versenyfelügyeleti eljárást azzal a kimondott gyanúval, hogy az olajcég gazdasági erőfölényével visszaélve túlzottan magas árakat alkalmazott. A GVH korabeli nyilatkozata hivatkozik a versenytörvényre, mely szerint a vizsgálatukat akkortól számított hat hónapon belül be kell fejezni. Igaz, hozzáfűzték: ez az ügy bonyolultságától függően kétszer legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható. Azt persze kevesen feltételezték két éve, hogy a GVH röpke fél év alatt bizonyítékokat talál gyanújára. További információkat egy terjedelmes írásban itt érnek el.
Még mindig az előre fizető mérők. Kezdeményezhetnék a lakossági fogyasztók előre fizetésre alkalmas mérők felszerelését a villamos energiáról szóló törvény módosítása alapján, amelyet kedden nyújtott be az Országgyűlésnek képviselői önálló indítványként Bús Balázs (KDNP) és Pálffy István (KDNP). A részleteket itt találják.
Huszonhárom, a sarkvidéki olajfúrások ellen tiltakozó Greenpeace-aktivistát vett őrizetbe az orosz rendőrség kedden, miután Oroszország legnagyobb olajtermelője, a Rosznyefty közös kutatásra vonatkozó üzletet kötött az amerikai Exxon Mobillal. Részleteket itt találnak.
Az Egyesült Államok egyik meghatározó napenergetikai vállalkozása bejelentette, hogy az év folyamán megválik munkatársainak 30%-ától. A First Solar ezzel összefüggésben gyárbezárásokat is tervez, de nem Amerikában. További információkat itt találnak.
Amennyiben tetszett a bejegyzés, kövessen minket a Facebookon is!
Utolsó kommentek