Előrefizetős mérőóra. Világmegváltó eszköz az adósságspirál kezelésére, vagy egy ma már evolúciós zsákutca, amely ideig-óráig eléldegélt, de most már végkép eljárt felette az idő? A kérdés aktualitását két dolog is adja – egyrészt a KDNP előkészíti azt a jogszabályt, amelynek alapján a 60 napon túli tartozásokat felhalmozó fogyasztóknál kötelezően kell felszerelnie a szolgáltatónak a kártyás órákat, illetve az E.On nemrég jelentette be, hogy minden ügyfele igényelhet a jövőben előrefizetős mérőórát, persze pénzért.

Azt, hogy a KDNP javaslata több sebből vérzik, talán nem kell magyarázni: egyrészt a felszerelési kötelezettség miatt rögtön megkapta a kisebbik kormánypárt a mutyi vádját, hiszen a nyugat-európai forgalmazóknál halomban állnak az ott ma már egyéb okok (elsősorban az okos mérési rendszerek már megtörtént, vagy közeli bevezetése) miatt „piacképtelennek” ítélt mérőkészülékek, másrészt a már így is csúnyán kivéreztetett szolgáltatóknak kérdéses, hogy van-e felesleges egy-két-öt milliárd forintjuk arra, hogy előrefizetős mérőket telepítsenek az ügyfelek számára, mindenféle ködös szociális elképzelések mentén. 

Ez főleg annak a tükrében tűnik feleslegesnek, hogy a tapasztalatok szerint a 60 napon túli tartozások 90 százalékát az adósok a kikapcsolási felszólítástól megijedve pár napon belül rendezik. A maradék tíz százalék pedig alapvetően azért nem fizet, mert nincs miből, és nem azért, mert nem akar. Ráadásul pont az a tényező – egy biztos szociális felügyelő és ellátórendszer – hiányzik a javaslat mögül, amelynek egyik eszköze lenne az előrefizetős mérőóra. Azaz jelen helyzetben vajmi kevés érdemi haszna látszik a rendszer tömeges és általános bevezetésének. Olyan ez, mintha a gombot ragasztanánk a bőrünkre, mert kabátunk az nincs.

Persze a kommunikációban szóvirágokba lehet önteni a háztartások valóban jó részét érintő, magyar vásárlóerő-paritáson valóban magas rezsidíjakat. A megoldás mégsem egy, a fogyasztókra és szolgáltatókra erőltetett, kifutó technológia kellene legyen, hanem egy valóban működő szociális ellátórendszer, amely segít például a családi költségvetés tervezésében, az energiatakarékossági lehetőségek bemutatásában. Egy ilyen hálózat tökéletesen képes lenne ellátni azokat a feladatokat – a támogatásból valóban fizessék a közüzemi számlákat, stb. –, amiket most a megváltó kártyás óráktól várnak.

És akkor most lehetne mondani, hogy de igenis olyan lelkesen nyilatkoztak az előrefizetős mérők előnyeiről például a monori cigánytelep lakói. Csakhogy itt megint visszakanyarodhatunk az előző gondolatsorhoz – nekik könnyű, mert van egy szociális segítőrendszer a hátuk mögött, jelesül a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Plusz a kisfilmből tökéletesen látszik, hogy az energiahasználati szokásokat vajmi kevéssé lehet megváltoztatni az előrefizetős mérőkkel – talán csak egy helyen hangzik el az energiával történő takarékoskodás, mint a költségek visszafogásának lehetősége. Addig meg legfeljebb marad az, hogy eszközzel korlátozzák az energiához való hozzáférés lehetőségét – mondjuk aki ezt felismerte nem is állt át az előrefizetésre (és akkor most tesszük hozzá, hogy amíg az illegális vételezés reális lehetőség ezeknek a családoknak, addig nem is lehet ezt a döntésüket számon kérni rajtuk – kérdés persze, hogy mi más lehetőségük lehetne?).

Önszántunkból kártyás órát?

Magának a rendszernek egyébként lenne ésszerű alkalmazási területe, mondjuk egy valóban fejlett bérlakáskultúra megléte esetén. Nem véletlen, hogy például az Egyesült Királyságban jelenleg is igen elterjedt az előrefizetéses mérési rendszer. A bérlakások többségében – legyen az magánkézben, vagy valamilyen állami szervezet kezében – szinte minden óra előre fizetős. Ismerve a hazai a viszonyokat, elsősorban ebben a szegmensben lehetne sikeres az E.On kezdeményezése, miszerint a készlet erejéig bárki igényelheti náluk az előrefizetős villanyórát. Csakhogy itthon nemigen van kultúrája a lakóingatlan-bérlésnek. Gyaníthatóan az előrefizetős mérési lehetőség sokkal inkább elriasztaná a potenciális ügyfeleket, mintsem felcsillanna a szemük az ilyen mérővel felszerelt, kiadó ingatlanok kapcsán. Ráadásul a 600 értékesítési pont sem meggyőző – a magyar egy kényelmes nemzet, az elmúlt 50-60 év sikeresen ránevelte arra, hogy az energia utánajárás és extra erőfeszítések nélkül is elérhető.

Ja, és a kártyás mérőórák felszerelésének költsége sem nevezhető elhanyagolhatónak. Egyfázisú órát 33 ezer, háromfázisút 65 ezerért kérhet a fogyasztó. Ez pedig még a másik célcsoport, a nyaralótulajdonosok jó részét is elriaszthatja, akiknek egyébként valóban jelenthetne hozzáadott értéket az előrefizetés lehetősége.

Meg különben is, hamarosan jöhet az okos mérés, ami tökéletesen megoldja azokat a feladatokat, amelyekre most félmegoldásként az előre fizetős mérőórákat akarják bevetni.
 

Amennyiben tetszett a bejegyzés, kövessen minket a Facebookon is!