A magyar kormány 2017-től Budapestre költöztetné a jelenleg Párizsban székelő, az OECD égisze alatt működő Nemzetközi Energia Ügynökséget (IEA). Az 1973-74-es olajválságra válaszul létrehozott szervezet legfontosabb feladata a globális energiabiztonság megteremtése volt, de hatásköre mára jelentősen kibővült, így nagy fegyvertény volna, ha sikerülne Budapestre költöztetni a központját.
A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) számára a budapesti Mészáros utca 48-54. alatti ingatlant ajánlotta fel a nemzetgazdasági tárca, egy friss kormányhatározat szerint pedig a miniszternek lobbiznia is kell annak érdekében, hogy az IEA Magyarországra költözzön. Az IEA jelenlegi szerződése 2017-ben jár le, és a szervezet 29 tagországa jelenleg vizsgálja, hogy a jövőben hol működjenek tovább. Az ezzel kapcsolatos döntést az ügynökség elnöki testülete jövőre hozza majd meg.
Bár az IEA működtetése a helyszínt biztosító ország számára jelentős kiadással jár – hiszen biztosítania kell a szükséges ingatlant és berendezéseket, illetve gondoskodnia kell ezek megfelelő karbantartásáról – jelentős presztízzsel is jár, illetve növeli a házigazda lobbierejét. Magyarország számára az ország erős földgáz- és kőolajfüggősége miatt is fontos lehet az IEA központ ide csábítása, de ez egyébként is jól illeszkedne a kormány azon elképzelésébe, hogy híd-szerepet játsszunk az energiahordozókat biztosító keleti, illetve az ennek kiszolgáltatott nyugati államok között.
Az IEA tevékenységei négy fő területre irányul: az energiabiztonság, a gazdasági fejlődés és a környezettudatosság támogatására, valamint arra, hogy koordinálja olyan új fejlesztések és megoldások kidolgozását, amelyek segíthetnek a tagországok számára teljesíteni energetikai vállalásaikat.
Amennyiben tetszett a bejegyzésünk, kövess minket a Facebookon! |
Utolsó kommentek