A dohánykoncessziós ügy mintájára a piac újraosztását sejtik a tűzifa és a szén árának maximalizálási tervében a tüzépek és tüzelőanyag-lerakatok tulajdonosai. A különbség szerintük csak annyi, hogy amíg ott a törvény erejével, a fiatalkorúak védelmére hivatkozva söpörték ki a piacot, addig az ő esetükben a teljes gazdasági ellehetetlenítés tisztíthatja ki a kiskereskedelmi szereplőket a szektorból. A legújabb tervek szerint a Németh Szilárd rezsicsökkentési megbízott vezette munkacsoport tagjai és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal dolgozói már azon törik a fejüket, hogy miként lehetne kivitelezni a tűzifa és a szén árának jogszabályi csökkentését. A forgalmazókat érintő következmények az érintettek szerint egyelőre beláthatatlanok. Illetve nem – sokan akár heteken belül végleg lehúzhatják a rolót.

Kicsit előre ugorva tehát, a tűzifa és szén árának kierőszakolt árcsökkentésének gazdasági és foglalkoztatáspolitikai konklúziója nem mást, minthogy a jelenleg iparági források szerint hazánkban a hivatalosan, engedéllyel működő mintegy 6000-6500 tüzéptelep és tüzelőanyag-lerakat döntő többsége végleg be fog zárni, legalábbis most ennyire pesszimista a hangulat. Ez azt jelenti, hogy telepenként átlag 2-3 munkavállalóval számolva nagyjából tízezer család megélhetése válik bizonytalanná, nem is beszélve a telepeket működtető kisvállalkozások tulajdonosairól. Fára és szénre viszont továbbra is szükség lehet, a kisöpört piacra pedig a tőkeerős baráti cégek a teljes értéklánc mentén beléphetnek.

Az pedig, hogy a kiszámítható gazdaságpolitikai/energiapolitikai környezetnek immár a KKV-oldalon is adnak egy pofont, már csak a hab a tortán. 

Ide nekünk egy tüzépest!

Mivel eddig nem láttunk olyan tudósítást a témában, amelyben az érintetteket is megszólaltatták volna, felütöttük a telefonkönyvet, és elkezdtünk próbálkozni. Sok helyen csak alkalmazottakkal tudtunk beszélni, akik mindig a tulajdonosok felé irányítottak minket. Érthető módon azonban a tulajdonosok sem igen akartak velünk szóba állni. Mígnem aztán sikerült elérnünk Lászlót, aki Pest megyében üzemeltet négy tüzéptelepet, amelyeken építőanyag mellett tűzifát és szenet is árulnak. Vállalkozónk 1984-ben indította első üzletét, tehát nem lehet azzal vádolni, hogy nem ért az iparhoz.

László a négy telepen összesen 5 alkalmazottal dolgozik, a vállalkozás mellett maga is részt vesz a napi munkákban, ha kell, pakol, ha kell, nagykereskedőkkel tárgyal. És most egyre elkeseredettebb. Szerinte, ha a kormány jogszabályilag kötelezi a cégeket az árcsökkentésre, heteken belül lehúzhatják a rolót.

Mekkora piacot reguláznának?

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi, interneten elérhető adatai a 2010-es fogyasztási adatokat tartalmazzák. Ezek szerint a háztartások 2010-ben szénből 396 ezer tonnát használtak fel: ezen belül a feketeszén 50 ezer tonnát, a barnaszén 240 ezer tonnát, a lignit pedig 106 ezer tonnát tett ki. A tűzifa népszerűségét jelzi, hogy a teljes elégetett szénmennyiségnek több mint a háromszorosát, összesen 1334 tonnát használt fel belőle a lakosság. Ráadásul az elmúlt évek tapasztalatai szerint 2013-ra ezek a számok valamelyest növekedhettek is.

Látszik tehát, hogy forgalmában egyáltalán nem kis piac vár az árregulázásra. Ráadásul a szabályozás életbe léptetését további tényezők is nehezítik. Ilyen többek között az, hogy a kereskedők közel sem egységes áron értékesítik jelenleg a tüzelőanyagokat, például csak szénből kereskedőnként akár 3-6 különböző forrásból származó, különböző fűtőértékű termékről beszélhetünk.

Ráadásul jelenleg a szén- és faértékesítés teljesen piaci alapokon működik, azaz nincs olyan eleme az árstruktúrának – az adókon kívül – amelyre az államnak ráhatása lenne. (Ezzel szemben például a földgáz és a villamos energia esetében a szállítási költségeket teljes egészében az állam határozta meg, már a rezsicsökkentés előtt is.) Jelenleg ugyanis a tüzelőanyag-kereskedelem teljesen piaci alapokon működik, árcsökkenést kormányzati eszközökkel csak az áfa mérséklésével lehetne úgy elérni, hogy az a teljes piaci stabilitást ne tegye kockára.

„Érik az újabb mutyi?”

„Ha a kormány kifehérítené a szektort, még meg is értenénk a mostani lépést” – László szerint jelenleg ugyanis ez lenne a legfontosabb. Számításai szerint, ha sikerülne rendbe tenni a tüzelőanyagok piacát, és teljesen kifehérítenék a szektort, akár még az árak törvényi csökkentése sem verné azonnal földhöz a kereskedőket. A legálisan működő telephelyek növekvő forgalma és az átlátható szektor ugyanis egy ésszerű állami beavatkozást – az árak csökkentése mellett állami erdészetek bevonását az ellátásba, az áfa csökkentése – elbírhatna az iparág.

Csakhogy amíg ez nem történik meg, óhatatlanul is a mutyit sejtik a kormányzati elképzelések mögött a tüzépesek. László szerint, ha módszerében szofisztikáltabban is, de végeredményben ugyanúgy kitúrják a kicsiket a piacról, mint ahogy tették azt a dohánytermékek forgalmazása kapcsán, és onnan már csak egy újabb döntés a tüzelőanyag-forgalmazási koncesszió kiírása, amit néhány nagy, kormányközeli cég megfelelő támogatás mellett gond nélkül elnyerhet.

„Ha nem szándékos tönkretétel, akkor dilettáns döntés…”

László szerint, ha mégsem a teljes ellehetetlenítés a cél, akkor egy gyakorlati megközelítésében alapvetően hibás döntést készülnek meghozni a kormánypárt és kormánya tagjai. Úgy gondolja, ennek oka az, hogy a döntéshozóknak fogalmuk sincs arról, miként működik az iparág.

Egyrészt tüzépesünk elmondása szerint a tűzifa esetében lehetetlen a teljes értékláncon végigverni az árcsökkentést. Először is a fa egy tetemes része – elsősorban a határ menti területekre – külföldről érkezik. Jelentős az import Szlovákia – ez érinti a Pest megyei forgalmazást –, Ukrajna és Románia irányából.

Egyrészt, amint az importőrök számára ársapkát vezetnek be, a hazai forgalmazás le fog állni, és a fát továbbviszik, elsősorban Olaszország irányába. Másrészt azok a vállalatok, amelyek exportőrként működnek a szomszédos országokban, azonnal az EU-hoz fordulhatnak, hiszen Románia és Szlovákia is tagállam. Másodszor pedig a hazánkban legálisan kitermelt és értékesített tűzifa is számtalan forrásból érkezik, amelyeket egyenként felderíteni nem egyszerű, ráadásul ezek a tételek kisebb méretüknél fogva pillanatokon belül a szürkegazdaságba csúszhatnak át.

A nagy hazai erdészetek már eddig sem voltak érdekeltek a kiskereskedelmi értékesítésben, ezután pedig még jobban el fognak fordulni ettől a szegmenstől. László elmondta, az erdészetek eddig is leginkább a fatüzelésű erőművek részére értékesítették a faanyagot, hiszen ott a támogatás (elsősorban a KÁT által garantált magasabb áramátvételi árak) miatt jóval magasabb áron értékesíthető a tűzifa, ráadásul kevesebb macerával is jár egy már erőmű által üzemeltett logisztikai láncba betolni a faanyagot, mint a kiskereskedelmi viszonteladókkal egyezkedni.

Tüzépesünk úgy véli, szakmailag talán a szén esetében lehetne a legkönnyebben kivitelezni az árcsökkentést az egész értékláncon: kevés nagy importőr, végig ellenőrzött és papírozott értékesítési folyamat jellemzi ennek kereskedelmét. Csakhogy van egy bökkenő – a lakossági szénhasználat a teljes tüzelőanyag-piac alig 10-15 százalékát teszi ki. Tehát igazából nincs is, szóval megoldást és széles rétegeket érdemlegesen érintő segítséget ez sem jelentene.

„Tovább nő majd a tüzelőanyagok feketekereskedelme”

László szerint ez lesz az igazi következménye a lépésnek. Ráadásul a szürke- és feketekereskedelem eddig is jelentős forgalmat szívott el az engedéllyel, legálisan működő vállalkozások elől. Becslése szerint a teljes hazai forgalom nagyjából 30-40 százaléka már ma is szürke- és feketegazdaságban vész el.

Arra a kérdésünkre, hogy ez miként néz ki, László két fő trükköt emelt ki: az egyik a teljes fekete értékesítés, a másik a mennyiségekkel történő trükközés.

A fekete értékesítés során a tűzifát szolgáltató erdő és maga az értékesítési folyamat egy emberhez köthető. Ezek a „vállalkozások, de leginkább magánemberek” általában a saját erdőből kivágott fát értékesítik, a piacinál 5-10 százalékkal alacsonyabb árakon, számlamentesen. Ennek eggyel súlyosabb esete, amikor lopott fát (is) értékesítenek. Ezzel a fajta eladóval a vásárlók leginkább a házak ablakába kiragasztott hirdetések formájában, vagy helyi újságok apróhirdetés rovatában találkoznak. Ha esetleg egy ilyen „lerakat” valamilyen ellenőrzést kap, általában a magyarázat az, hogy a tulaj őstermelő, és a földművelést akadályozó faanyagot tárolja az udvarban.

László szerint viszont ennek a tevékenységnek legalább van egy hatalmas előnye a vásárló számára – itt általában nem trükköznek a mennyiségekkel. Ha három mázsa fát vásárolunk ilyen forrásból, jó eséllyel meg is kapjuk a három mázsa fát.

A feketekereskedelem másik fajtája viszont már súlyosan a vevő átverésére épül. Ennek esetében – és ilyennel László is rendszeresen találkozik – a hivatalos lerakatokban számlával, lepapírozva megvesznek 15-20-30 mázsa tűzifát, amelyet aztán teherautóról árulnak. Itt viszont a 20 mázsa fát rögtön 30-35 mázsaként értékesítik, hiszen a teherautón éppen nincs mérleg, az udvarban pedig ránézésre akkora súlyt mondanak a hozzá nem értő vevőnek, amennyit akarnak, azok csak egy szép rakás fát látnak az udvarra lerakva. Ráadásul sok esetben 5-6 megtermett, erőszakos férfiember kíséri ezeket a szállítmányokat, akikkel a vevő nem mer/tud ellenkezni (a cikkíró kistelepülésen élő nagyszüleit is verték már így át).

„Alaphangon tízezer család megélhetése kerülhet veszélybe”

Legalábbis tüzépesünk gyors számítása szerint ez lehet az esetleges beavatkozás legnagyobb foglalkoztatáspolitikai és szociális következménye. Tapasztalatai szerint egy 3000 fős település képes eltartani egy telephelyet, de egy nagyobb város akár 5-6 telephelyet is gond nélkül elláthat bevétellel. Ennek a logikának a mentén körülbelül 6000-6500 tüzelőanyag-kiskereskedő működhet hazánkban átlagosan 2-3 munkavállalóval. Amennyiben le kell húzni a rolót, ezeknek az embereknek a fele, de akár kétharmada is rögtön az utcára kerül.

László jelenleg 4 telephelyet üzemeltet összesen 5 munkavállalóval. Ha jön az ársapka, rögtön bezár két telephelyet, és kénytelen lesz elbocsátani legalább 2 munkavállalót. Szerinte másnál sem jobb a helyzet, legalábbis a „konkurenciával” folytatott beszélgetései alapján.

A helyzetet súlyosbítja, hogy ami hellyel-közzel működik, mondjuk a földgáz, a villamos energia vagy éppen a távhő esetében, az nem fog működni a tüzelőanyagokat és építőanyagokat egyaránt árusító tüzépek esetében. Nevezetesen hiába szereti a magyar a keresztfinanszírozást, az építőipar annyira padlón van, hogy az építőanyag-kereskedelmi üzletág voltaképpen nem üzemel, így azokból a bevételekből nem lehet fenntartani a telephelyet, fizetni az alkalmazottakat. Sőt, már jelenleg is a tüzelőanyagok kereskedelme tartja el a vállalkozásokat.

László elmondása szerint 2009, de leginkább 2010-11 óta az építőipar padlóra kerülése miatt az építőipari termékek forgalma „anyag és eszköz szinten” 65-70 százalékkal, bevételi oldalon az infláció és az árváltozások miatt 80 százalékkal esett vissza.

A keresztfinanszírozás tehát kilőve.

Tanulság?

Az nem sok van. Talán az, hogy érdemes lenne kicsit jobban felmérni egy-egy iparág működését, akár úgy is, hogy „a buta parasztgyereket” apportra rendelik, hogy ugyan mondja már el, mit csinált az elmúlt 24 évben, és mit tud mondani a piacról, aminek működésébe éppen be kíván avatkozni a kormány. László elmondta, bármikor szívesen öltönybe bújik és elmondja ezt az íróasztal mögött ülő döntéshozóknak.

Rajtunk ne múljon, érdeklődés esetén szívesen megadjuk László elérhetőségét.

Már Fónagy János sem tartja túl jó ötletnek az állami ármeghatározást
Nem tartaná szerencsésnek a tűzifaár hatósági körbe sorolását Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Ugyanakkor leszögezte, az ügyben határozott lépésre van szükség, de ennek pontos módjáról még szakmai vita folyik. Azt mindenesetre nem tartaná szerencsésnek, ha a módosabbak „kandallófűtését” is segítenék. Ezért azt sem nevezte problémának, hogy a Tüzép-telepek lakossági tűzifa címén több tucat tarifát alkalmaznak például fajta, feldolgozottság és beszállítási távolság alapján. Közölte, szociális alapon nyesedékeket, gallyakat tartalmazó vegyes adagokat osztanak. Fontos szempontnak nevezte emellett a jórészt állami tulajdonú erdők gazdálkodási egyensúlyának megőrzését is.
Annak kapcsán, hogy lakossági szénfronton is a tarifák, szénfajták széles kavalkádjával találkoztunk, leszögezte: ez ügyben még ennyire kiforrott álláspontot sem alakítottak ki, zajlanak a szakmai egyeztetések. A piac közel négyötöde jobb minőségű importszén, egyötödét rosszabb minőségű mátrai lignit, illetve kisebb mennyiségben oroszlányi barnaszén teszi ki. Az államtitkár a hazai szén minőségére vonatkozólag leszögezte, régebben sem feltétlenül a szén, hanem a szénpor ragasztóanyaga tette a Magyarországon gyártott fűtőanyagot rendkívül környezetszennyezővé.
Népszabadság - 2013. 09. 21.