Az utóbbi időben gombamód termi a magyar szántó az áramot. Hétről hétre érkeznek a friss hírek arról, hogy ennek és annak a településnek a határában egy újabb naperőmű emelkedett, emelkedik ki a földből. Monor, Szügy, Balatonberény, Domaszék – csak hogy néhányat említsünk azon települések közül, ahol vagy már működik, vagy éppen most építenek erőművi méretű fotovoltaikus rendszereket. A napokban több médiafelületen jelent meg cikk napenergetika témában, ezek egy része azzal foglalkozott, hogy külföldi befektetők írtak alá szándéknyilatkozatot egy 750 megawattos naperőművi beruházás magyarországi megvalósításáról, amely kapcsán ki is emelték, hogy ez a projekt, amennyiben megvalósul, legalább 12 négyzetkilométernyi területet fog elfoglalni a szent magyar anyaföldből. Ha pedig a legújabb hazai napenergetikai célkitűzést – a korábban kiadott mintegy 2000 megawattnyi engedélyt további 3000 megawattnyi fotovoltaikus kapacitás megépítését – is figyelembe vesszük, akkor már több mint 50 négyzetkilométernyi hazai termőföld elfoglalásáról kell beszélni.

A fentiekből is kitűnik, hogy sok helyen búza, kukorica, répa és paradicsom helyett hamarosan áramot terem majd a föld. Kérdés csak az, hogy jó-e ez nekünk. A magyar termőföld hívei szerint a folyamat káros, hiszen a termőföld szent és sérthetetlen, a megújuló energiaforrások elkötelezett támogatói viszont támogatják ezeket a fejlesztéseket. A szakértők viszont megoszlanak a kérdésben. Ássunk tehát a mélyére kicsit annak, hogy kell-e nekünk szántó és legelő helyett napelempark inkább!

Mennyit is ér a termőföld?

Köztudott, hogy a magyar termőföld minőségét hivatalosan aranykoronában határozzák meg, amely egységnyi területű föld tiszta jövedelmének, vagyis termőképességének, fekvésének, művelhetőségének mutatója (akit érdekel a számítás módja, az itt talál bővebb információkat). Magyarországon 1 hektár föld aranykoronában kifejezett átlagos értéke 19. Gyengébb minőségű földnek számítanak a 0 és 17 aranykorona közé esők, jónak a 17 és 25 közöttiek, kiválónak pedig a 25 aranykoronánál nagyobbra osztályozott területek. A földek besorolását a földhivatalban tartják nyilván, illetve az ingatlan tulajdoni lapján is feltüntetik.

Ez eddig tiszta… illetve a számunkra fontos megközelítésben annyira nem is, hiszen egy közel 150 éves érték-meghatározó rendszerről beszélünk, amely sok tekintetben ma már elavultnak tekinthető. Egyrészt az elmúlt 150 évben egyes területeken a földek termőképessége a talajerózió vagy éppen a gépesítés és vegyszerhasználat miatt folyamatosan változott, csakúgy mint a termesztett növények hozamképessége vagy éppen a birtokfelosztás és a településkörnyéki földek tulajdoni és használati rendszere. Nem véletlen, hogy már a rendszerváltás környékén kidolgoztak egy, a modern termelési követelményeknek jobban megfelelő 100 pontos értékmeghatározási rendszert, amiből végül semmi nem lett.

A fentiek mentén könnyen leszűrhető, hogy korántsem biztos hogy „ér” annyit a föld a mezőgazdasági termelőknek, mint amennyit az aranykorona értéke sugalmaz.

Hova lehet és hova nem naperőművet telepíteni?

Mivel jelenleg nincs jobb hivatalos fokmérője a termőföldnek, jelenleg is az aranykorona érték alapján engedélyezik a jogszabályok, hogy egy adott településkörnyéki földterület kivehető-e a művelésből ipari céllal. E tekintetben teljesen mindegy, hogy az adott területen naperőmű, ipari park és logisztikai központ vagy éppen BMW gyár épül.

Egyrészt itt fontos kiemelni, hogy Európában a magyar termőföld jogszabályi védelme a legszigorúbb, azaz nem lehet csak úgy akárki kénye és kedve szerint ipari hasznosításra lebetonozni egy búzaföldet. Szerencsére elég egy ökölszabályt ismernünk anélkül, hogy mélyére ásnánk a jogszabályoknak, azzal kapcsolatban hogy milyen termőföldet lehet ipari hasznosításra a termelésből kivonni: egy adott település határában csak olyan területre lehet például logisztikai parkot, autószerelő műhelyt, gyárat vagy éppen naperőművet építeni, amely a településkörnyéki földek aranykorona értékének átlaga alatt marad. Tehát ha egy település külterületén a földek átlagos aranykorona értéke 15, akkor ennél csak kisebb aranykorona értékű területekben lehet gondolkozni.

Miért nem barnamező a zöld helyet?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért a zöldellő kukoricaföldre kell naperőművet építeni, ha tele van az ország volt szovjet laktanyákkal, repterekkel, leromlott ipari ingatlanokkal, melyeket másra hasznosítani úgysem nagyon lehet már. A válasz egyszerű: ezek a nagyméretű, összefüggő barnamezős területek állami vagy önkormányzati kézben vannak, amelyeknek hosszú távú bérlése egy befektető számára szinte lehetetlen – illetve lehetséges, csak nem éri meg. Ennek oka, hogy magáncélra állami és önkormányzati területeket csak 15+5 évre lehet magáncélra hasznosítani. Egy naperőmű élettartama pedig az építés és az elbontás között legalább 30 év…

Persze ott vannak még a már magánkézben lévő ipari területek. Ezekkel a naperőművi beruházások kapcsán viszont sok esetben problémák vannak – nevezetesen kicsik, drágák és nagyon kevés rendelkezik az országos villamosenergia-hálózatra való rákapcsolódást lehetővé tevő megfelelő csatlakozási pontokkal. A régi bányaterületek megoldást jelenthetnének a beruházók számára, ezeknek azonban a geográfiai és napsugárzási jellemzői kedvezőtlenek.

Sok kicsi vagy kevesebb nagyobb?

Felmerülhet az a kérdés is, hogy az előirányzott célérték elérhető-e háztartási méretű, praktikusan háztetőkre telepített napelemes rendszerekből, vagy kisebb az ország területén szétszórt sok fotovoltaikus parkból. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal által közölt adatok alapján 2017 év végén az ország beépített teljes névleges naperőmű kapacitása megközelítette a 350 megawattot, amelyből mintegy 240 megawattot tettek ki a háztartási méretű napenergia termelők. A hazai célérték azonban ennek közel tízszerese, melynek reális megvalósulása nehezen képzelhető el a nagy kapacitású erőművek nélkül. Ezen felül a napelemparkok telepítési sajátosságaiból adódik, hogy a kisebb kapacitású jellemzően 1 megawatt alatti parkok fajlagos helyigénye magasabb a nagyobb kapacitású parkokhoz képest…

Végezetül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a hazai napenergia termelés ilyen mértékű növekedése felveti az energiatárolás kérdését is – elsősorban a rendszeregyensúly biztosítása végett –, melyben a nagy kapacitású parkok szintén megfelelőbb partnerek lehetnek. Csak kicsikkel tehát nem megy.

És akkor most ott a fű se nő már?

Az ipari hasznosításra mezőgazdasági termelésből kivont földeken sokszor sajnos egyáltalán nem, vagy csak nagyon sok idő múlva fog újra fű nőni. Ez alól a kevés kivételek egyike a naperőművi energiatermelés. Aki látott már ilyen létesítményt (aki meg nem, az vessen egy pillantást erre a képre itt jobbra), az pontosan tudja, hogy egy napelempark esetében nincs szükség a terület lebetonozására, elég csak tartóoszlopokat leásni a földbe, és erre szerelik a paneleket.

A talaj termőképessége nem romlik, sőt – voltaképpen egy 20-25 éves pihentetésről beszélünk, pont mint a vetésforgó rendszerben az ugar esetében (hogy ez jó-e, nem kérdés, nem véletlenül hagyták már a 12-13. századtól kezdve a háromnyomásos földművelés elterjedésével is ugaron hagyni a földek egy részét) – még növekszik is. Ráadásul a kettőt az egyben szemlélet mentén működnek már olyan naperőművek is a világban, ahol a panelek tövében méhkaptárok állnak, vagy éppen alacsonyabb fényigényű növényi kultúrákat termesztenek.

Ehhez a szempontrendszerhez kapcsolódik még egy fontos tényező, nevezetesen az, hogy a naperőművek által lefoglalt területeknek alig több mint felét fedik a panelek, a többi a kiszolgáló infrastruktúra kiépítéséhez és a szükséges biztonsági lehatároláshoz szükséges, tehát biztosan megmarad érintetlenül.