Eltérően mozog a lakossági és az ipari villamosenergia-árak görbéje az Európai Unióban. Miközben az ipari fogyasztók által fizetendő villamosenergia-árak átlaga lényegében évek óta stagnál, a lakossági áramár 2011 óta az EU-27-ek átlagában több mint 10 százalékkal emelkedett. Az árak dinamikája tagállamonként jelentős különbségeket mutat, különböző modelleket kirajzolva. A skála egyik végén jól beazonosíthatóan az árképzés területén is különutas megoldást alkalmazó, extrém módon a lakossági fogyasztók érdekeit preferáló Magyarország áll.

A villamosenergiaár-képzés területén is igazi sokféleség jellemzi az Európai Uniót, aminek hatása az áramárak alakulásán érhető tetten. A lakossági és ipari áramárak tagországonként más-más előjellel és dinamikával változnak, az egyes tagállamokban mért árak között az eltérés pedig akár háromszoros is lehet.

Az Eurostat adataiból kiderül: a 2015-ös lakossági villamosenergia-díjakat összehasonlítva az EU-27-ek körében a legmagasabb árat Dániában és Németországban találjuk (30,7 és 29,5 eurócent/kWh), míg a sor végén Bulgária és Magyarország áll (9,4, illetve 11,3 eurócent/kWh összeggel). Ezzel szemben az ipari fogyasztók által fizetett áramdíjak ranglistáján a – jelen esetben nem túl dicsőséges – első helyezett Málta (15,5 eurócent/kWh), az utolsó pedig Svédország és Finnország (6,2, illetve 6,4 eurócent/kWh összeggel).

Többéves időszakot vizsgálva jól követhető trendek fedezhetőek fel. Az elmúlt négy évben az ipari fogyasztók által fizetett áramárak meglepő stabilitást mutattak uniós szinten. Az EU-27-ek adatainak átlagát alapul véve az ipari áramtarifák 2011 és 2014 között 9,3-ról csupán 9,2 eurócent/kWh-ra változtak, ami lényegében mozdulatlan átlagárat jelent. Ezzel szemben a lakosok által fizetett átlagos áramár négy év alatt 18 eurócent/kWh-ról 20,4 eurócent/kWh-ra nőtt, ami több mint 10 százalékos tehernövekedést jelent a lakossági fogyasztóknak.

A trendeket és az egyes tagállamokban mért ármozgásokat összevetve láthatóvá válik az is, hogy a tagállamok alapvetően kétféle modellt követnek a villamos energia árképzése kapcsán, jelentősen befolyásolva a végfogyasztói árak alakulását. Az, hogy az egyes országok milyen prioritási sorrendet állítanak fel, a megújuló energiaforrások térhódítása, és a felhasználásukat ösztönző rendszerek működése mentén rajzolódik ki a leglátványosabban. A tagállamok egy része mindenekelőtt ipara versenyképességét igyekszik biztosítani, akár azon az áron is, hogy a lakossági fogyasztók terhei növekednek. Ezzel szemben más tagországok inkább a lakosok által fizetett költségek mérséklésére törekednek, hogy ezáltal csökkentsék a lakosság széles köreiben az energiaszegénységet.

A különbség Németország és Magyarország példáján vezethető le a legjobban – hívta fel a figyelmet Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos a blogján. Németországban az elmúlt években a megújuló energiaforrások gyors térhódításának lehettünk tanúi. Ennek eredményeképpen – a gazdasági és energiaügyekért felelős szövetségi minisztérium adatai szerint – tavaly Németország teljes villamosenergia-fogyasztásának immáron több mint a negyedét (egészen pontosan 27,8 százalékát) a „zöld” energiaforrások biztosították, és a megújulók részaránya a primer energiafogyasztáson belül is 11 százalék fölé emelkedett.

Mindez azonban együtt járt a megújuló energiaforrások hasznosítását támogató díjak markáns emelkedésével. A német megújulós támogatás összege 2013-ban 16 milliárd, 2014-ben 19 milliárd euró volt, 2015-ben pedig várhatóan már 21 milliárd euró (6500 milliárd Ft!) lesz. Ez egy német állampolgárra vetítve átlagosan évente 79 ezer forint támogatást jelent. Ez akkora összeg, hogy a teljes német megújulós támogatásból évente 3-4 új paksi reaktort lehetne építeni.

Magyarországon radikálisan más a helyzet. Hazánk a megújuló energiaforrások támogatására a villamosenergia-szektorban 2014-ben mindössze 50 milliárd forintot költött. Ám ennél is lényegesebb eltérés, hogy kik fizetik a megújulók támogatása következtében jelentkező többletköltségeket. Németországban ezt jórészt a lakossági fogyasztókra terhelik, egy a villamosenergia-árba beépített, 19 Ft/kWh-nak megfelelő díjtételen keresztül. Ezzel szemben Magyarországon a megújulók jelentette többletterhet az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult (ipari) fogyasztók fizetik meg; 2014-ben ez 2,1 Ft/kWh többletkiadást jelentett a számukra.

A számok nyelvére lefordítva: Németországban a megújuló energiaforrások masszív támogatása összességében 20 százalékkal emelte meg a lakossági villamosenergia-árat, amely ma már  90 Ft/kWh körül mozog. Ezzel szemben Magyarországon az ipari fogyasztók villamosenergia-beszerzési költségei növekedtek, igaz, nem jelentős mértékben, kevesebb mint 10 százalékkal.

Emellett Magyarországon van egy másik tényező, amely nagymértékben befolyásolja az árak alakulását. Ez a rezsicsökkentés intézkedéscsomagja, amely az ipari és a lakossági fogyasztói érdekeket eltérő mértékben figyelembe véve szabta át a hazai villamosenergia-árakat, még látványosabbá téve a két ország prioritási sorrendjében lévő különbségeket.

A rezsicsökkentés eredményeképpen a hazai lakossági villamosenergia-árak 2012 óta – Európában egyedülálló módon – mintegy 20 százalékkal, 36 Ft/kWh-s szintre csökkentek. Ennek köszönhetően ma a hazai lakossági villamosenergia-ár a németországinak mindössze 40 százalékát teszi ki.

A motivációk világosak: Németország a megújuló energiaforrások erőltetett ütemű elterjesztése mellett tette le a voksát. Eközben minden lehetséges módon igyekszik megőrizni ipara versenyképességét, akár azon az áron is, hogy a többletterheket szinte teljes mértékben a lakossági fogyasztókra hárítja át. Ezzel szemben a magyar rendszerben az elsődleges cél az energiaszegénység mérséklése, tekintettel a hazai lakosok korlátozottabb teherbíró képességére. E mögött másodlagos célként jelenik meg az ipari fogyasztók védelme. Az árképzésben végrehajtott változtatásoknak köszönhetően a magyar kormány komoly eredményeket ért el, ami a németországi és a magyarországi lakossági díjak között meglévő olló látványos szétnyílásában érhető tetten.

A két modell által kirajzolt út európai összehasonlításban is megmutatkozik. A lényegében stagnáló európai lakossági áramárak mellett a német lakossági tarifák mostanra a legmagasabbak közé emelkedtek, miközben az ipari fogyasztók által fizetett díjak közel 10 százalékkal mérséklődtek.

Ezzel egy időben az EU-27-ek lakossági áramtarifáit összevetve Magyarország a 2011-es 11. helyről a szerencsés 26. helyre csúszott vissza. Tehát ma már egyedül a bolgár lakossági fogyasztóknak kell kevesebbet fizetni egy egységnyi áramért, mint a magyar fogyasztóknak. Eközben az ipari fogyasztók által fizetett árak sem szálltak el. Sőt az EU 27 tagállamánál mért átlagosan valamivel több mint 10 százalékos áremelkedés mellett a magyar ipari fogyasztók végeredményben a relatív nyertesek közé tartoznak. Miközben ugyanis az ipari fogyasztói tarifák rangsorában a magyar áramár 2011-ben még a 11. legmagasabb volt, 2015-re már a 16. helyre csúszott vissza, komparatív versenyelőnyhöz juttatva a hazai termelőszféra vállalatait. A kedvező trend fennmaradásában pedig egyszerre juthat kulcsszerep a megújuló alapú technológiák fokozatos ármérséklődésének, valamint az olcsó zsinórtermelést biztosító – közte elsődlegesen a nukleáris – termelőkapacitások megújulásának és bővülésének.