Számos tudósítás jelent meg az elmúlt időszakban arról, hogy milyen jelentősen csökkent az áramtermelő napelemes rendszerek ára világszerte, s hogy egyre többen ajánlják: ha valaki biztos befektetést szeretne, akkor annak a bankbetét választása helyett érdemes inkább napelemeket felszereltetnie háza tetejére. Kérdés persze, hogy mit mutatnak a számok, valóban csökken-e a napelemes rendszerek ára, s a forgalmazók milyen megtérülést kínálnak a megújuló energiaforrások hasznosítása iránt fogékony fogyasztóknak?
A kérdés eldöntését segítheti az egyik területtel foglalkozó hazai szaklap, a Zöld Ipar Magazin által tavaly nyáron elvégzett, s idén megismételt felmérése eredménye. A lap szerkesztői arra keresték a választ, hogy a területen meghatározó szakcégek mennyiért kínálnak egy átlagos családi ház villamosenergia-fogyasztásának megfelelő mennyiségű áram megtermelésére képes, 3kWp teljesítményű komplex napelemes rendszert, tervezéssel, kivitelezéssel és engedélyezéssel együtt.
Sokan felkapták a fejüket arra a pár héttel ezelőtti 
A 2013. májusi EU-csúcsot követően 
Számos alkalommal és forrásból éri az a vád a megújuló energiaforrásokat, hogy túl sok támogatást kapnak. Az érv szinte mindig az, hogy ha valami támogatás nélkül életképtelen, azt minek mesterségesen, támogatások révén életben tartani. De ott van az érem másik oldala is: ha ennyire életképtelen az, amit támogatni kell, akkor miért használunk még mindig fosszilis energiaforrásokat, hiszen azok globálisan 6-7-szer nagyobb direkt támogatást kapnak, mint a megújulók, az indirekt támogatásról nem is beszélve.
A napokban először fordult elő Németországban, hogy a szél- és naperőművek együttesen az ország villamosenergia-ellátásának több mint 60 százalékát fedezték – jelentette az Internationale Wirtschaftsforum Regenerative Energien az EEX áramtőzsde adataira hivatkozva. A zöldáram-termelés extrém rekordjához nem kellett más, mint egy egyszerre szeles és napsütéses hosszú júniusi nap,…. no meg persze hosszú évek következetes építkezése és jó pár elköltött euró milliárd a fogyasztók zsebéből. Ez utóbbi miatt legyinthetnénk is: normálisak ezek? Meglepő, de igen. A nagy német energetikai fordulat ugyanis tudatosan fordítja a fogyasztókat a megújuló energiaforrások felé. Csak a módszer kicsit unortodox
Legalábbis a közös költségen sok esetben nem látszik a csökkenés. Márpedig az egyszeri társasházlakó számára az is rezsiköltség, derül ki számos fórumot végigböngészve. Energetikai blog lévén nem feladatunk a közös költség mélyére ásni, azonban az tény, hogy a díjban több olyan elem is van, aminek nincs köze a törvényi erővel csökkentett energiaárakhoz – takarítás, anyagbeszerzés, a közös képviselet és a társasház-üzemeltető díjazása, felújítási alap, csak hogy néhányat említsünk. Hiába csökkent azonban a szemétszállítás, az energia, a kéményseprés, vagy éppen a víz és csatornázás díja, a többi elem növekedése miatt valamennyi árnövekedés megfigyelhető volt az elmúlt időszakban.
Úgy tűnik, a gazdasági érvek kezdik legyőzni a régiós kormányokat a zöldítési harcban. Csehország, Bulgária, Románia – mindhárom ország jelentősen vágta vissza a zöldenergia-támogatásokat az elmúlt hónapokban, években. A kormányzati lépések nem véletlenek – amíg a zöldítés a politikai vitákban, kampányszlogenekben és a plakátokon jól mutat, a cselekvés már pénzbe kerül. Nem is kevésbe. A növekvő energiaárak pedig további kényszerhelyzetbe hozzák a válság által megtépázott gazdaságot, az árak miatt elégedetlenkedő lakosság pedig sokkal nagyobb választói bázist jelent, semmint azt érdemes lenne veszni hagyni pár ezer zöld lelkű szavazó miatt. Nem véletlenül csúszik itthon sem az új támogatási rendszer bevezetése.
Megjött a bizonyíték: az egy év ezelőtti szinthez képest a különadókkal és „minden egyéb földi jóval” sújtott energiaszektor beruházási volumene már csak kétharmada az egy évvel ezelőttinek. A beruházási összeg és intenzitás jó eséllyel azért nem csökkent még jobban egy év alatt, mert a szolgáltatók és az energetikai cégek még elvégzik a szükséges karbantartásokat, de a 30,5 százalékos csökkenés így is tökéletesen mutatja azt, amit sokan hajtogatnak már egy ideje: ha tovább folytatódik a boszorkányüldözés, könnyen egy múlt század elejének műszaki színvonalát is alig elérő energetikai rendszeren kuporoghatunk.
„A kereskedelmi pénzintézetek jelenleg bizalmatlanok az önkormányzati és közintézményi projektekkel szemben, azonban egy állami hitelgarancia program, egy igazi zöldbank, előre lendíthetné az önkormányzati és közintézményi ESCO-fejlesztéseket” – hangzott el egy pár héttel ezelőtti energetikai konferencián egy az iparágat jól ismerő, jelenleg is abban dolgozó szakember szájából. A közszféra energiaköltségei megfelelő fejlesztések mellett – a legóvatosabb becslések szerint is – legalább 20-35 százalékkal faraghatóak lennének szektorszinten. A modernizáció beindulása ráadásul segíthetne a foglalkoztatási mutatókon, támogathatná a hazai gyártókat. De nem indulnak a fejlesztések.
Érdekes felmérési eredményeket publikált a napokban az energiainfo.hu. Az energetikai portál által készíttetett reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a magyarok kifejezetten támogatják a piaci versenyt, amelyet a megkérdezettek 46 százaléka hasznosnak tart, miközben csak 20 százalék az, aki károsnak gondolja azt. Az energiapiacok megnyitásával kapcsolatban még erősebb a piaci verseny pártolása, a megkérdezettek kétharmada támogatja azt, hogy több szolgáltató versenyezzen a piacon, akik közül a fogyasztó választhat. Úgy tűnik tehát, hogy a lakosság sokkal haladó szelleműbb (legalábbis egy közvélemény kutatás erejéig), mint politikusaink, akik a rendszerváltást követően 23 évvel is inkább Állam Atyuska kezében látják szívesen az ármegállapítás jogát.
Az agyam eldobom kategóriában már megint a brit tudósok alkottak. Most éppen bioüzemanyagon törték a fejüket, igen érdekes eredménnyel. Az emberi bélcsatornában is megtalálható baktériumokkal sikerült dízelolajat előállítaniuk. És ami a legnagyobb poén: az ilyen úton előállított üzemanyaggal már semmit nem kell csinálni ahhoz, hogy betöltsék egy teljesen hétköznapi dízelmotorba.
Érdekes dolog ez a profit-kérdés. Mi számít vajon extraprofitnak? Két százalék, négy százalék, tíz százalék? Habár az energiaszektort érintő kommunikáció eddig rendre hatalmasnak állította be a tőkeköltségre vetített 2,5-4 százalék közötti megtérülési mutatókat, most úgy tűnik, hogy vannak olyan élethelyzetek a kormánypárt megközelítésében, amikor a korábban égbekiáltó nyerészkedésként kikiáltott 4 százalék már nem is méltányos haszon, azt érdemes 10 százalékra emelni. 
Mivel az elmúlt hónapokban a csapból is a gáz- és áramár, illetve rezsikérdés folyt, megspékelve egy kis számlaképpel és számlaértelmezési kísérletekkel, azt hihetnénk, hogy mára már mindenki tisztában van vele, hogy pontosan miért és miként fizet a földgázért. Hát nem. Ezért rávetettük magunkat a gázszámlára, hogy legalább olvasóink kicsit jobban megértsék, miről is mesél a papír, hogyan áll össze a fizetendő gázár, és mit takarnak pontosan a rendszerhasználati díjelemek. A jó hír, hogy ezeknek a megértése sem ördöngösség.
Az újszülöttek fenekén lévő piros pöttyökön túl más közös jellemző is akad a japán és magyar nép között – mégpedig az, hogy az energiaszektoraink nem tudnak meglenni atomenergia nélkül. A napokban a japán miniszterelnök bejelentette, hogy a távol-keleti ország még az idén nagyobb mértékben vissza kíván térni az atomenergiához, mert az ország gazdaságának versenyképességét jelentősen gyengíti az import földgáz magas ára. Alternatíva pedig egyelőre nincs más, csak a leállított atomerőművek visszakapcsolása a rendszerbe.
Megszületett a döntés – a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal elosztói engedélyes áramcégekre vonatkozó, rendszerhasználati díjakat rögzítő határozatát, és új eljárás lefolytatására kötelezte a szervezetet. A hasonló – gázszektort érintő – döntés fényében ez az ítélet nem lehetett meglepetés. 
Emlékeznek még a Fidesz-frakció és a kormány kommunikációjára a 10 százalékos rezsicsökkentés kapcsán? Arra, amelyikben fennen hangoztatták, hogy a rezsivágásnak csak nyertesei lesznek? És arra, hogy nincs az az isten, miszerint a vállalkozásoknak növekedjenek a terhei és azt végül a családok fizessék meg? Nos, megjöttek az első céges energiaszámlák, és minő meglepetés, a kis- és közepes vállalkozások bizony jócskán többet fizetnek az áramért idén, mint tavaly. A költséget pedig áthárítják. Nem gonoszságból, hanem mert nem tehetnek mást.
Úgy tűnik, a nyugat-európai cégeknek elegük van a kelet-közép-európai viszonyokból. Az elmúlt hetekben két cég is jelezte, hogy meg kíván válni régiós érdekeltségeinek egy részétől. Az Electricité de France (EdF) a múlt heti bejelentés alapján már tevőlegesen is készül arra, hogy kiszálljon az SSE közép-szlovákiai áramszolgáltatóból. A vájt fülűek pedig hasonló felhangokat vélhettek kihallani Marie-Theres Thiell – az Elmű-Émász csoport igazgatósági elnökének – Magyar Hírlap számára adott interjújából is. A különbség, hogy Szlovákiában a kormány meghagyta a kilépés lehetőségét, míg idehaza a multiüldözés kapcsán is sikerült átesni a nemzeti ló túlsó oldalára.
Magyarországon drága az üzemanyag, legyen szó akár a benzin, akár a dízel áráról, minden tankolásán úgy érezzük, hogy ez vagyont hagyunk ott a benzinkúton. A blokkon szereplő végösszeget látva az egyes alkalmakkor egyre inkább beissza magát tudatunk mélyére, hogy biztos nincs még egy ország, ahol ennyit kellene fizetni az üzemanyagért. Pedig van, legalább 19 olyan államot talált a Bloomberg felmérése, ahol nominálisan többet fizetnek az üzemanyagért, mint nálunk. A magyar autósok helyzetét tovább rontja, hogy a vizsgált országok között csak 12 olyan akad, ahol vásárlóerőparitáson számolva többet fizetnek a benzinért, mint nálunk. Tök mindegy, hogy áram, gáz vagy éppen benzin – a világpiac hajtotta árak egyre nagyobb falatot hasítanak ki a zsebünkből.
255,165,0. Íme, itt egy újabb kódsor, amivel ideje lesz megbarátkozniuk az energiafogyasztóknak. A három szám így együtt nem más, mint a narancssárga 
„A” tarifa, „B” tarifa, „C” tarifa és még ki tudja mi egyéb. Nem, ez nem egy szöveges feladat első fele az általános iskolai matematika példatárból, hanem az áramszámla egyik tétele. Mégpedig magának a villamos energiának az ára. Ez maga a termék, a delej, ami a konnektorból kijön. Sokak számára ennek a különféle besorolása is gondot okoz az áramszámla értelmezése során. Fogyasztási szokásainknak megfelelően ugyanis több – igaz egyelőre igencsak fapados – áramszolgáltatás közül választhatunk. Ha végigrágtuk magunkat a rendszerhasználati díjakon és az egyéb tételeken, úgy gondoltuk, hogy ez sem maradhat ki a sorból.
„Erőművekben termelik, és onnan a vezeték elhozza a házig és akkor már az áram a konnektorban van, onnan jön!” Vitathatatlan megállapítás. A gond az, hogy ezt a mondatot nem feltétlenül csak a 8-9 éves Pistike mondja, hanem visszafogott becsléseink alapján körülbelül a lakosság 80 százaléka ennyivel letudja az áramkérdést. Egészen addig, amíg kezébe nem vesz egy áramszámlát és nem találja szemben magát értelmetlennek tűnő díjtételek garmadával. És ekkor jön a hatalmas kiakadás: „Miért?”, és „Hogyan képzelik, hogy ezeket is fizetni kell?”, meg „De hát ott a vezeték, annyi nem elég?” – hangzik el számtalan torokból.
Gondolták volna, hogy az Áramfogyasztó hazánk legnagyobb lúzere? Senki még annyi, a konkrét szolgáltatáshoz nem köthető dolgot nem finanszíroz, mint az, aki este bekapcsolja a tévét vagy fölkapcsolja a villanyt, esetleg hűtőt és mosógépet üzemeltet. Az áramszámlával tejelünk egy kicsit a bányászoknak, egy kicsit a távhővel fűtőknek és jut a sarcból a nyugdíjas és nem nyugdíjas villamosenergia-ipari dolgozók egy részének is. Igaz, ezek a tételek nem óriásiak, de azért mégiscsak, no...
76,5 milliárd forint. Egy negyed Matolcsy csomag. Ekkora az az összeg, amivel a fogyasztók 60 napon túl tartoztak az energiaszolgáltatóknak tavaly novemberben. Íme, egy újabb adu a politika kezében arra, hogy megmagyarázza, miért is van szükség a rezsidíjak csökkentésére. Vajon engedi a magyar néplélek, hogy a megtakarításokat értelmes dolgokra költsük el? Rendezzük-e majd számlatartozásainkat, esetleg a megtakarítást félretesszük egy energetikai korszerűsítésre, vagy éppen energiatakarékos égőket vásárolunk? Elnézve a körülöttünk uralkodó dzsentri világszemléletet, kizárt.
A kanadai AVEtec vállalat elkészítette a mesterséges tornádókkal energiát termelő berendezés koncepcióját. A terv annyira sikeresnek bizonyult, hogy az egyik legnagyobb fejlesztéseket támogató kezdeményezés - Thiel Foundation - is díjazta az elképzelést. A lényeg: mesterségesen generált tornádók energiáját felhasználni a villamosenergia-termeléshez. Az erőművek átlagos mérete nem haladná meg a mostani nagyobb szénerőművek méretét, a kürtő átmérőjét 200 méter körülire, magasságát 100 méter nagyságúra terveznék a mérnökök. A beépített kapacitást 50-500 megawatt körül látják gazdaságosnak a fejlesztők.
Utolsó kommentek